Ismerje meg a fogínysorvadás folyamatát

598
HOZZÁSZÓLÁS:

Ha a fogszuvasodást első számú, úgy a fogágybetegséget a fogak második számú ellenségének mondhatjuk, mind gyakorisága, mind pedig kórtani jelentősége folytán.

Az egészséges fogágy

A fogak az állcsontok medreiben rugalmasan rögzülnek és normális körülmények között egyáltalán nem mozgathatók. A fogak rögzítését a fogmeder csontos fala, a gyökérhártya kötőszöveti rostrendszere, a fog cementje és a fogínynek a fog nyakát körülölelő része biztosítja. Ezen szövetek gyűjtőneve: a fogágy.

A kor haladtával egyre nagyobb a kockázat

Addig amíg a fogszú általában a serdülők és fiatalkorúak betegsége, a fogak lazulása és az íny elsorvadása a harmincadik életév után jelentkezik. De így sem az előrehaladott korúak betegségéről beszélünk, mert a tényezők, melyek kiváltják, már léteznek és jelen vannak fiatal korban is.

De a rugalmas szervezet könnyen ellenáll ezeknek a támadásoknak. Haladva a korral, a szervezet kopása az ellenálló-képesség csökkenését eredményezi és az egyensúly ott bomlik meg, ahol a megterhelés a legnagyobb.

A fogcsikorgatás veszélyes

A fog tartószöveteinek egyik fő ellensége az éjszakai fogcsikorgatás. Minden húsz felnőtt közül egy és húsz gyermek közül három álmában csikorgatja a fogait alvás közben.

Különböző irányú erők különbözőképpen hatnak a fogmederre. A tartó szövetek öregedése  vagy gyengülése esetén ezek az erők kóros hatásúak.

A fogak csikorgatása nem ébreszti fel a fogak tulajdonosát, de zavarhatja a szobatársakat, mert ellentétben a nappali fogcsikorgatással, igen nagy erővel történik és hangosan.

A fogcsikorgatás nem függ össze az álomperiódussal és sem izgalmi állapotra, sem idegbajra nem vezethető vissza.

A fogcsikorgatás kockázatai

Az éjjeli fogcsikorgatásnak előbb vagy utóbb káros következményei lehetnek. Ilyen a fogzománc kopása, a tartószövetek gyengülése és egyes fogak vagy fogcsoportok lazulása.

Ilyen esetekben javallt a boxolókéhoz hasonló műanyagsínek alkalmazása.

E harapásemelő sín akadályozza a rágóizmok maximális erőkifejtését, bizonyos idő után a páciens leszokhat a fogcsikorgatásról, mert akkor sem szorítja össze fogait, ha nincs a szájában a harapásemelő.

A fogínygyulladás kialakulásafog-foginy-foginygyulladas

A fogat körülvevő és támasztó szövetek pusztulása különböző okokból jöhet létre és rendszerint lassan, szinte észrevétlenül következik be. A betegség kezdete mikroszkópikus méretekben indul a fogzománcra tapadó ínyszél fellazulásával és pusztulásával.

Ilyenkor az íny leválik a fog nyakáról és közöttük rés, tasak keletkezik. Az ide kerülő ételpép és baktériumok helyi gyulladást okozhatnak.

Az íny alatti csontfal rögtön reagál erre a gyulladásra, felszívódik és teret enged a további tasakképződésnek. Így ez a tasak állandósul, a benne keletkezett genny kis nyomással kipréselhető, ami igen kellemetlen szájbűzt okozhat.

A tasak mélyülésének és a fogmeder pusztulásának következtében a fogak meglazulhatnak és elvándorolhatnak. De közben a rágás már kóros erővel hat ezekre a meggyengült fogakra, ami tovább súlyosbítja a már így is előrehaladott kórfolyamatot.

598
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

31
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]